Várszegi Asztrik emeritus főapát és Mácsai Pál beszélgetése spiritualitásról, kultúráról, művészetről

Két legenda kuriózumnak ígérkező találkozása - egyikük az egyházban, másikuk a színházi életben teljesít elhivatott szolgálatot. Nagy kíváncsisággal várják az egymással való beszélgetést, amelyből nemcsak ők, hanem a jelenlévő közönség is komoly tanulságokat vihet haza.

Előzetesen álljon itt egy kis gondolatébresztő a mélyen személyesnek ígérkező beszélgetés margójára:
„A magyar embert a szív érzékenysége és az értelem intelligenciája jellemzi, ezt kell jól használnunk. A szív intelligenciája ugyanakkor nem akadémiai fokot jelent… Összességében a családomtól az érzékenységet, az emberi kapcsolatok kultúráját és a kommunikáció fontosságát tanultam meg. Egyszer egy idős asszony odalépett hozzám, és azt mondta, adjon hálát az édesanyjának, mert sok mosolyt rejtett az Ön bölcsőjébe.” /Várszegi Asztrik – Magyar Kurír/

„Pannonhalmán az ember talál egy izgalmasabb kapcsolatot az idővel: ha azt látja kiírva, hogy 996, megérzi, hogy ő maga csupán egy epizód a történetben.” /Mácsai Pál – Magyar Kurír/

Találkozás Nádas Péter íróval

"Hogyan működik a Nádas-mondat, és milyen változásokon esik át az írói pálya egymást követő szakaszaiban? Milyen összefüggések biztosítják a korai elbeszélések, az egymástól is olyannyira különböző nagyregények, a sok szempontból talányos, előzmény nélküli színpadi művek, a kései önéletrajz és az esszék alkotta írói életmű egységét? Miképpen alakították ezt az életművet a világháborút követő évek meghatározó benyomásai, az ötvenes évek mozgalmi miliője, a forradalom nagy élménye, a Kádár-korszaknak az írói pályakezdést cseppet sem segítő közege, a kilencvenes évek polgárság nélküli magyar demokráciája, illetve a tágabb európai színtér polgári demokráciáinak ellentmondásai?"

A fenti kérdések Bazsányi Sándor tollából származnak, többek között ezekre keres választ az irodalomtörténész a 80. születésnapját ünneplő Nádas Péterrel.

“Vakon gondolkodunk. Hogy mi a rossz, és mi a jó, csupán a cselekvés következményeiben válik megítélhetővé. Elkerülhetetlen az ítélet, hiszen a következményeket nem lehet eltüntetni, az ujjunkra ragad, az ajkunkra fagy, de amíg nem fenyeget időzavar, újabb cselekvésekkel módosíthatunk, változtathatunk a jó és a rossz arányán. A jóvátétel puszta szándéka is megnyerő. Az élők egymás iránti türelme és engedékenysége azon a minden bizonnyal téves eszmén alapszik, hogy a rossz és a jó nincsenek meg egymás nélkül, mégis van közöttük egy eleve adott hierarchia, hiszen a módosítás és a jóvátétel puszta szándéka se létezhetne, ha nem a jó végeredményre törekednénk.” /Nádas Péter/

Felolvasószínházi előadás Dömötör András rendezésében Nádas Péter műve alapján

Saját halál. Szépirodalmi művet ennél feszültebb címmel nem ismerek. Nádas Péter 1993-as klinikai halálélményének katartikus beszámolója azt vizsgálja: valójában ki hal meg, amikor meghalunk? Van-e saját halálunk? A kérdésen keresztül, hogy kivel történik meg a halál, éppen ahhoz juthatunk el, hogy mi is vár ránk majd akkor.

Szinte evidens volt, régóta foglalkoztatott, hogy három hangon szólaltassuk meg ezt az egészen rendhagyó írást: a magyar irodalom egyik legnagyobbja a maga könyörtelen és végletekig részletező módján ugyanis beavat minket, mit tapasztalt, amikor megállt a szíve és három és fél percre megszűnt a mi fogalmaink szerint létezni.